Drágakövek rovat

A határjelenségeken alapul a drágakövek néhány esztétikai tulajdonsága (fénye, tüze, ragyogása), amely szépségüket növeli. A drágakövek fénye (külső brillancia) fényvisszaverődésüktől függ. Erőssége függ a tükröző felület simaságától (a csiszolás és polírozás fokozza a fényhatást), az anyag törés ­mutatójától, az átlátszóságtól, a fényelnyeléstől stb. Megkülönböztetünk többek között gyémántfényt (gyémánt, cirkon, rutil), fémes fényt (pirit, hematit), üvegfényt (kvarc, topáz), gyantafényt (borostyán), selyemfényt (rostos ásványokra, pl. krokidolitra jellemző), gyöngyházfényt (egyes ásványok hasadási lapján, a gyöngy ­kagylóhéj belsejében, vagy a gyöngy felépítésében résztvevő aragonit lemezek felületén diszperzió és interferencia jelenségek hatására lágy szivárványszínek keletkeznek).

A fémes csillogás vagy aventurin-effektus többnyire átlátszó-áttetsző anyagba beépült lemezkéken bekövetkező, fényvisszaverődés okozta csillogás. Tipikusan vörös, ritkábban zöldes, vagy kékes csillogás, amely a kristálylappal párhuzamosan elhelyezkedő hematit-, goethit lapocskákon, esetenként fuchit (krómcsillám) vagy biotit lemezkéken bekövetkező fényjelenség, pl. aventurin-földpáton (napkőn), aventurinkvarcon.

A drágakövek fényáteresztő képességük szerint átlátszóak (a fénysugarak legnagyobb részét átengedik, kis részüket elnyelik, illetve visszaverik), áttetszőek (a fénysugarak csekély részét eresztik át, egy részét elnyelik, legnagyobb részét vissza­verik), átlátszatlanok (a fényt egyáltalán nem eresztik át, kis részét elnyelik, legna­gyobb részét visszaverik) lehetnek. A fényáteresztő képesség több esetben ingadozik. A kvarc, pl. lehet átlátszó, de akár átlátszatlan is.

Néhány drágakő különböző energiafajták hatására fényt bocsát ki. A jelenséget lumineszcencia néven foglaljuk össze. A lumineszcencia szilárd, folyékony vagy gáznemű anyag látható fény kibocsátása, vörös izzás alatti hőmérséklet, vagy másfajta gerjesztés hatására. A fényemisszió a gerjesztést követően átlagosan 10-10 másodpercnál hosszabb idő elteltével következik be. A gerjesztés történhet többek között fény (fotolumineszcencia), nagy energiájú elektronok (röntgenluminesz­cencia), kémiai folyamatok közben felszabaduló energia (kemolumineszcencia), vörös izzás alatti hőmérséklet (termo ­ lumineszcencia) hatására. A gerjesztett elektronállapotok energia vesztésének egyik fajtája, a spontán emisszióval összefüggő sugárzás. Ezeket a folyamatokat a sugárzás élettartama alapján fluoreszcencia és foszforesz ­ cencia jelenségekre osztjuk. Míg az előbbi élettartama 10-9-10-6 másodperces, utóbbié 10 -4-10 másodperces tartományba esik. A kétféle jelenség az utóvilágítás tartamán kívül mechanizmusukban is eltérnek egymástól. Leegyszerűsítve, a fluoreszcencia során az elnyelt energia közvetlenül szolgáltatja a kibocsátott fény energiáját, a foszforeszcenciában viszont az energia valamilyen tárolóba kerül, s onnan csak lassan adja át azt környezetének.