Tevékenységek

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

2005-ben összesen 10 egyetemista ült össze a Szegedi Tudományegyetem egyik termében, hogy lefektessék egy olyan szervezet alapjait, amely non-profit módon lehet támasza a hazai fiatal kutatók és szakemberek ötleteinek megvalósításában, terveik kivitelezésében.

A kezdetben "Geothink - Fiatal Földrajzosok Tudományos Egyesület" néven regisztrált szervezetet a gyarapodó tagság kora, valamint a tevékenységi körök szélesedése miatt 2009-ben "Geothink Tudományos Egyesület" névre lett átkeresztelve, ám továbbra is a földtudományok maradtak a tudományos érdeklődés fókuszában.

A Geothink Tudományos Egyesület széleskörű tudományos (geológiai, régészeti, biológiai és kapcsolódó természettudományok) kutatási tevékenységet tekinti céljának, amely alapvetően oktatási és innovációs céllal alakult meg. E cél érdekében felvállalja, hogy hazai- és nemzetközi téren szerepet vállal a tudományos életben, az e kérdéskört tárgyaló, bemutató előadás, expedíció szervezésével, kiadvány megjelentetésével és terjesztésével lehetőséget biztosít a tudomány iránt érdeklődőknek az oktatási- és tudományos élet résztvevőinek munkájuk elősegítésében, amihez ifjúsági képzések, oktatási programok szervezésével főiskolai-, egyetemi-, középiskolás diákokat von be munkájába.

Az egyesület tisztségviselői