Teljes tagság
Ábri János
-
Pécsen végeztem gépészmérnökként.
Acsai Henriett
-
Jelenleg Szegeden tanulok földtudományt.
Badó Zoltán
-
A SZTE TTIK Mesterképzésen okítanak jobbnál jobb tanárok, hogy jó Geológussá válljak.
A legbonyolultabb és legösszetetteb tudományt a Geológiát tanulom.
Szabadidőmben a barátaimmal vagyok, természetjárok, kirándulok. Szeretem a számítógépes játékokat, a jó és igényes filmeket, szeretek pokerezni, szórakozni.
Balogh Etelka Viktória
-
Én is a "nem szakmabeliek" csoprotját képezem. Támogató tagságom 2009-től kezdődött, látva a Geothink sokoldalú tevékenységeit.
A jövő még sok mindent hozhat és az egyesület kapcsolatrendszere reményeim szerint kölcsönös előnyben mutatkozik majd meg.
Barbor Katalin
-
Gyermekkorom óta imádok utazni és olvasni. A földrajz, a geológia számomra az egzotikus "utazós" világot jelenti, amivel még az általános iskola könyvtárában ismerkedtem meg. Az egyesülethez többek között ezért csatlakoztam. A "geo" olyan kézzelfogható dolog, nem elvont tudomány. Tagságommal támogathatom e tudományterület elhivatottjait.
Három gyermekemet egyedülálló anyaként nevelem Szegeden és tudom, hogy sok jó példát akarok felmutatnom nekik, hiszen nagyon nehéz felnőttkorra számíthatnak, és példa nélkül sokkal nehezebb lesz nekik. A Geothink partnerségén keresztül segített abban hogy gyermekeim nyáron aktívan legyenek foglalkoztatva és hasznosítható élményekkel gazdagodjanak, részben biztosítva, hogy hasonló élményekben részesüljenek, mint én gyermekként.
Jól beszélek angolul és románul, értem az olaszt és a francia nyelveket. Legtöbbet román nyelvű fordításaimmal/tolmácsolással segítem a csapat munkáját.
Bécsi András
-
Jelenleg felsőfokú Informatikai tanulmányaimat folytatom a Szegedi Egyetemen és Ausztriában. Sokat utazom és szakmámon kívül a legtöbb barátom és ismerősöm geotudós.
Nem titkolt érdekektől vezérelve 2009-ben csatlakoztam a Geothink-hoz, hogy saját fejlesztéseim számára első lépésben pályázati forrást találjak.
Borbély András
-
Kiskorom óta az élet társadalmi összetevői, az emberek, csoportok működésének törvényszerűségei foglalkoztattak. Érdeklődésem kiteljesedett, hiszen 2008-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem, szociológia szakán.
Az Egyesület tagja 2009-óta vagyok, ugyanis több olyan munkába is bekapcsolódhatok, ami gyakorlati szocológiai tapasztalataimat bővítheti.
Bottyán Nóra
-
Tanulmányaim során, ami a legjobban felkeltette a figyelmemet az a glaciális, interglaciális váltakozása volt. Nagyon érdekesnek tartom a jelenség környezeti hatásait, amelyen belül talán a vízi környezet arculatváltása a legkülönösebb. Emellett mindig is foglalkoztatott az antropogén környezeti hatások szerepe napjaink klímaviszonyaira nézve, amit a régmúlt klímaváltozásainak összehasonlításával szeretnék összekapcsolni.
Alapító és aktív tagja vagyok Geothinknek. Jelenleg környezetkutatóként dolgozom egy multinacionális vállalatnál.
Bozsó Gábor
-
Az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén kutatok, oktatok, valamint alapvetően megújuló energiákra alapozott hőellátó rendszerek pályázati kidolgozásával foglalkozom. Az egyetemen az oktatás és kutatás mellett a geokémiai-, és a röntgenspektrometriai laborokat vezetem. A szakmám gyakorlása során elsősorban környezeti geokémiával, környezeti ásványtannal, valamint röntgen diagnosztikával foglalkozom, alapvetően e területeken végzem kutatási és oktatási tevékenységeimet is.
A GEOTHINK-hez azért csatlakoztam, mert jó kezdeményezésnek tartom a természettudományok népszerűsítésére.
Csanádi Attila
-
2001-ben diplomáztam földrajz tanárként, a diplomamunkámban az állami szeizmikus kutatást dolgoztam fel 1970-től 1990-ig. Ezt követően a József Attila Tudományegyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol geográfusként végeztem geológia specializáción. A második diplomamunkámat a hortobágyi Csípő-halom talajkémiai és talajásványtani vizsgálataiból írtam. A tanulást folytatva 2007-ben befejeztem doktori tanulmányaimat a Földtudományi Doktori Iskola keretei között és jelenleg doktori védésemre készülök.
A Geothinkhez 2009-ben csatlakoztam, hogy szakmai ötleteimnek pályázati forrást biztosíthassak.
Csincsák Krisztián
-
2008-ban fejeztem be egyetemi tanulmányaimat településfejlesztőként. Jelenleg főállásban a "Dél-alföldi Régió életminőségét javító integrált rendszerek fejlesztésében" veszek részt a Szegedi Tudományegyetem Környezet- és Nanotechnológiai Regionális Egyetemi Tudásközpont alkalmazottjaként.
Vajdasági származású vagyok, de évek óta Magyarországon élek és dolgozok. Sokat utazom és a geográfia az életem részét képezi. 2008 óta tagja vagyok a Geothinknak ahol településfejlesztői refereciáimat szeretném kamatoztatni főleg Szerb-Magyar határon átnyúló fejlesztések előkészítésével, menedzselésével.
Csontos Noémi
-
A Szegedi Tudomány Egyetem francia és angol szakán diplomáztam 2009-ben.Gimnazista tanulmányaimat a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium biológia szakán végeztem, a természet és csodái már kisgyermekkorom óta érdekelnek. Bár pályám a nyelvek felé vett irányt, úgy érzem, hogy nyelvtudásommal én is támogatni tudom e nagyszerű közösség szellemi munkáját.
Dévényi Csenge
-
10-éves vagyok.Sokat szoktam tanulni,és játszani.
Találtam egy fura kavicsot,amit az unokabátyám elvitt kivizsgálni,és később kiderült,hogy az egy cápafog.
Dévényi Szabolcs
-
Én vagyok a legfiatalabb tagja az egyesületnek. Kaptam egy levelet, hogy túl fiatal vagyok, de örülnek, hogy jelentkeztem. Szeretem a köveket, a kagylókat és a kirándulásokat, a többiek segítettek utazni.
Dóra Gábor
-
2005-ben az egyik alapítója voltam a Geothinknek. Érdeklődési köröm nemcsak a hobbim hanem munkám is. 2007-ben végeztem geográfusként, geológus szakirányon, ahol régészeti, a régészeti geológiai irányú támákkal foglalkoztam.
Célom tanulmányozni a Honfoglalás előtti népek kultúráját a Kárpát-medence területén (szkíták, szarmaták stb.). Tovább haladva e témán belül nagyon fontosnak tartom, hogy a feltárt területeket és ezek környezetét a lehető legpontosabb módon rekonstruálni tudjuk (településstruktúrák, illetve ezek változásai stb.) hogy minél jobb képet kapjunk azon letűnt civilizációkról, melyek múltunk és önmagunk megértéséhez feltétlenül szükségesek. Diplomámat Orosházi késő-avarkori település kőeszközeinek archeopetrográfiai vizsgálatából írtam.
A hobbim a táncolás, sportolás (különösen a foci és a kézilabda, no meg a futás), olvasás.
Dr. Batki Anikó
-
2001-ben fejeztem be a a geográfus szakot, geológia szakirányon. Klasszikus kalapácsos geológus vagyok. Diplomamunkámat a battonyai granitoid kőzetek petrológiai vizsgálatából írtam. Ezt követően PhD hallgató lettem, ahol summa cum laude doktoráltam a "Ditrói Alkáli Masszívum lamprofírjainak petrogenezise" c. munkámmal.
Ösztöndíjas hallgatója voltam a Stokholmi Egyetemnek (Stockholms Universitet), ahol kutatásaimat a Geológiai és Geokémiai (Geologi och Geokemi), valamint az Izotopgeológiai Laborban (Laboratoriet för Isotopgeologi) végezhettem.
A Geothinkhez 2009-ben csatlakoztam, amikor megtudtam hogy alapkutatásaimat pályázati segítséggel alkalmazott kutatási szintre emelhetem és piacosíthatom eddig elért eredményeimet.
Dr. Medgyes Tamás
-
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karon végeztem angol és magyar szakon, majd az összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéken doktoráltam. Jelenleg Geotermikus kutatás és fejlesztési projektek koordinációjával foglalkozom.
Részben a geotermika, részben pedig az utazásaim kötnek a Geothinkhez, amelynek két éve támogató tagja vagyok. Már több közös kiadvány és előadás szerkesztésében, lebonyolításában nyújtottunk kölcsönösen segítséget.
Dr. Nyilas Tünde
-
Vegyész oklevelemet 2003-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, a diplomámat az agyagásványok felületi töltésheterogenitásának vizsgálatából írtam. 2008-ban talajtani szakmérnöki vizsgát tettem és megalapítottam saját cégemet. 2009-ben védtem meg doktori disszertációmat, amely a talajok szerves anyagának jellemzéséről szolt Rock-Eval pirolízis vizsgálatok eredményei alapján.
A Geothinknek köszönhetően egy immár teljességében kidolgozott innovatív geofizikai módszer fejlesztésének és alkalmazásának megvalósítását lehetővé tevő projektet kezdhettem el szerves és nehézfém eredetű talajszennyezések monitorozására, kármentesítésére.
Dr. Pápay László
-
A Szegedi Tudományegyetemen vagyok adjunktus. 1977 óta kristálytan, 1978-tól ásványtan-kőzettan gyakorlatokat 1985-től kristálytan, ásványtan és kőzettan előadásokat tartok. 1998-tól egyik kedvencemet a drágakövek speciálkollégiumot oktatom.
A Geothinken 2006 óta saját rovatom van, a drágakövekről, amit kisebb nagyobb rendszerességgel frissítek.
Drávai Andris
-
2007-ben végeztem a SZTE TTK Geográfus szakán. Azóta egy bp-i utazási irodánál dolgozom.
A munkahelyemen utaztatok, szabadidőmben pedig én utazgatok - főleg Európában és Észak-Afrikában. Nagy kedvencek: Lübeck, Istanbul, Berlin, Colmar, Cairo.
Munka mellett németet tanulok a Goethe Intézetben, amit egyre jobban élvezek.
Fodor Edit
-
Fodor Editnek hívnak, 2006-ban végeztem geográfusként (környezetkutató és geológia szakirányon)a Szegedi Tudományegyetemen. Jelenleg egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó tanácsadó cégnél dolgozom projektmenedzserként. Sikeres projekt keretében most indul egy fejlesztés Tatabányán (innovációs központ létrehozása), mely megújuló energiákkal foglalkozik. A következő egy évben a központ ügyvezetésével fogok foglalkozni.
A Geothinket és alapítóit már megalakulásától ismerem, remélem egy közös fejlesztés/projekt keretében a jövőben együtt tudunk működni.
Forrai Krisztián
-
Kutató-fejlesztő, és pályázatíró munkatársnak álcázom magam, illetve újabban "csak" szoftverfejlesztőnek. Matematikusként végeztem az ELTE-n és a számok képezik természettudományi gondolkodásom alapját.
Alapítótagja vagyok az egyesületnek és több sikeres projektet tudhatok magam mögött a társaságnak köszönhetően. Jó érzés egy témáját tekintve tőlem távolabbi tudományterületben jártas emberek között mozogni, ám tekintve hogy a matematika minden tudomány alfája és omegája (még a filozófiának is), mindig akad közös nevező minden témában.
Gábor Ádám
-
2004-ben végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Műszaki Informatika szakán, és azóta webfejlesztéssel foglalkozom. Jelenleg szintén a Műszaki Egyetemen, azon belül az Informatikai Központban dolgozom programozóként.
Friss tag vagyok az egyesületben, de több törzsgyökeres taghoz is baráti viszony fűz. Ettől függetlenül pár kisebb projektben már sikerült részt vennem.
Hajnal Andor
-
Jelenleg állásom nincs. Pályakezdő vagyok.
Ismeretség szerzése, és Csongrád megye megújuló energiaforrások hasznosítása terén elért fejlesztéseiről szeretnék hírt kapni.
Szeretek ásványokat gyűjteni, kenuzni, hegyet mászni, úszni!
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »









